Életmód tanácsadóként mindig hangsúlyozom, hogy a sport az egészség megőrzését kell, hogy támogassa. Mozgás nélkül nincs egészség, de a sport önmagában kevés az egészség megőrzéséhez. Valamint rejt magában veszélyeket is. Ezért fontos, hogy intenzív terhelés esetén szakember felügyelete mellett dolgozzunk, a terhelés pedig ne legyen egyoldalú. Utóbbira vannak a keresztedzések.
Emellett családi sportként (a férjem sokáig volt profi golfozó) golfozni is szoktunk néha, a 10 éves kisfiunkkal együtt. Nem vagyok túl tehetséges benne, de végiggyalogolni egy 18 szakaszos golfpályát, és közben koncentrálni az ütésekre komoly fizikai teljesítmény. Ráadásul remekül ki is kapcsol.
Kipróbáltam a falmászást is kereszt tréningként, TRX gyakorlatokkal váltásban elég „gyilkos“ edzésforma. A jógát pedig azért szeretem, mert úgy erősít, hogy közben nyújt és lazít, fizikailag és mentálisan is. Tavaly télen rúdfitneszre jártam, és már alig várom, hogy a futószezon végeztével ismét visszamásszak a rúdra!
150 gramm szénhidrátig mentem le mára, de nem komfortos érzés. Nem véletlenül határozott meg az endokrinológusom 180-200 grammot, mert ezzel működik optimálisan a testem, és marad egyensúlyban az inzulinrezisztenciám. Persze rosszul nem voltam, mivel a szénhidrátokat megfelelően osztottam szét napközben az étkezések között, ügyelve a lassan és gyorsan felszívódó szénhidrátok arányára is, de sokkal erőtlenebbnek éreztem magam, mint amilyen általában vagyok. Holnaptól töltés.
Reggeli: tükörtojás sonkával és Jókenyér wellness kenyér + paradicsom + tea
Tízórai 1: nyers karalábé
Tízórai 2: mini diós croissant (cukormentes) + koffeinmentes capuccino
Ebéd: pont 20 perc alatt készült el – natúr sült csirkemell, barna rizs és párolt brokkoli + gyümölcslé higítva– ennyire volt időm a konyhában
Uzsonna: áfonya + fél banán + kókusztej turmix
Vacsora: zöldsaláta tonhallal és kukoricával + paradicsom + Jókenyér wellness kenyér
Utóvacsora: Nairn’s zabkeksz lesz
Verseny előtti utolsó kemény résztávos gyorsító edzés az erdőben, a kisfiam kísért biciklivel.
Nem állok jól. A munka projektemben jelenleg kevés olyan dolog történik, ami megkönnyítené a feladatomat. Emiatt aztán elég nagy is a stressz. Használok gyógynövényeket a stresszoldásra, ezekről majd írok még máskor, és ma kaptam egy VARÁZSTŰT a fülembe. Az ASP arany végű akupunktúrás tű tartós viseletre való, és ma beszúrták abba a pontba a fülemben, ahol hatására megemelkedik az ingerküszöböm, és jobban viselem a stresszt. És tényleg érzem a változást.
Holnap folytatás következik.
Ha tetszett amit most tőlem olvastál, kérlek oszd meg a barátaiddal, és tarts velem legközelebb is! A "Feliratkozás a blogra" gombbal értesítést kaphatsz e-mailben a jövőben megjelenő bejegyzésekről, az "Airmid nyomában" Facebook oldalamon pedig rendszeresen olvashatsz posztokat egészségmegőrzés, sport témában.
A bejegyzésekre vonatkozó szerzői jogi nyilatkozatot a weboldal alján találod!
Köszönöm, hogy velem tartottál!