Élet. Minőség. Természetesen.

piacter fc
2 minutes reading time (482 words)

Asszertív viselkedés a gyakorlatban

Asszertív viselkedés a gyakorlatban

 

Kicsit rendhagyó a téma, de az asszertív viselkedés fontos eleme lelki egészségünknek. Ráadásul a karácsonyi ajándékok ünnepek utáni boltban történő csereberéjekor hasznos, ha felkészültek vagyunk asszertivitásból. Íme egy tanmese saját élményeimről az Apple szervízben. 

 

Tehát, ha már másodszorra jársz ott, hogy az előzetes utasításoknak megfelelően előkészített telefonodat garanciális javításra bevegyék, és előtted 4 várakozó, mögötted pedig 10 áll nagykabátban, egy nagyobb zsebkendőnyi jól fűtött helyen, és csak egy legény van a gáton az ügyfélszolgálati pult mögött – nos, akkor reménysugárral tölt el, ha már majdnem te következel. 

No de ekkor váratlan fordulatként felbukkan egy másik ügyfélszolgálatos is a pult mögött, és kérdésére – hogy ki következik – örömmel kiáltasz fel, hogy ÉN, majd a pulthoz lépve beleütközöl következő mondatába miszerint: jöjjön nyugodtan, aki “csak” készüléket vinne el. Erre rád másznak 4-en. De Te ekkor felemeled a kezedet és a hangodat, mosolyogva, mint egy igazi szofisztikált úrinő, hogy mindenki ÁLLJ, mert én következem! Erre ők tényleg meghökkennek, beleértve az ügyfélszolgálatost is. Majd mosolyogva tovább magyarázod, hogy mivel már majdnem 30 perce várakozol sorodra, és csak egy ügyfélszolgálatos dolgozik, kissé zokon veszed, ha most hirtelen a mögötted állókat eléd tereli. Mire ő: miért szerinted mi hátul mit csináltunk eddig? Válaszként Te megemlíted, hogy tulajdonképpen az tökmindegy, mert ha valaki szervízt üzemeltet, akkor vagy legyen elég munkafelvevője, vagy ne üzemeltessen szervízt. Mellesleg pedig 217 ezer forintért egy prémium terméket vásároltál anno, és csak az ehhez tartozó prémium ügyfélszolgálatra vágysz. Ugyanis ha “BKV jegypénztár kiszolgálást” szeretnél (ezt már a visszahőkölt, ámde közben remekül szórakozó mögötted állók súgták, Te meg csak úgy továbbmondtad) akkor valószínűleg egy “játszós telefont” vásároltál volna. Tulajdonképpen ezen már az ügyfélszolgálaos is elmosolyodott úgy magában, majd szorgosan végezte a munkafelvételi adminisztrációt, roppant hatékonynak tűnve. Amúgy az is volt, meg még szimpatikus is, de ekkor bekrepált a nyomtatója, és kissé feszültbe váltott át. De te, mint szofisztikált úrinő megnyugtattad, hogy pánikra semmi ok, nem vagy ideges, már elmondtad, amit szerettél volna, és a kedved is jó. A papír elkészült, a bevétel megtörtént, és kérdésedre, hogy mikorra várható az eredmény, a pult másik oldalán álló széles mosollyal körbemutatott a várakozók seregén, hogy az bizony eltart majd egy ideig. Persze Te optimistán megjegyzed, hogy akkor az gyorsan fog menni, mert kizárt dolog, hogy ennyi várakozás után ezt a szervízt választják majd az emberek.

Pontosan 18 napig tartott a garanciális javítás a szervízben. Miután visszamentem, hogy felvegyem a készüléket igen kellemes meglepetés várt. Kaptam egy teljesen úgy telefont a régi helyett. Nem tudom, hogy ezzel szerették volna megelőzni-e, hogy ismét előadjam magamat, vagy tényleg működik az Apple prémium szervíz? Vagy a kettő együtt. Mindenesetre ne hagyjátok magatokat!

 

Ha tetszett amit most tőlem olvastál, kérlek oszd meg a barátaiddal, és tarts velem legközelebb is!

A "Feliratkozás a blogra" gombbal értesítést kaphatsz e-mailben a jövőben megjelenő bejegyzésekről, az Airmid nyomában Facebook oldalamon pedig rendszeresen olvashatsz posztokat egészségmegőrzés témában.

Köszönöm, hogy velem tartottál!

Fotó: Kondoros Éva Katalin

0
Boldog új esztendőt kívánok!
Csigabiga 6 gr CH-val
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 18. csütörtök
If you'd like to register, please fill in the username, password and name fields.

Captcha kép