20190625-100021

Bár mindkét kifejezés táplálkozással kapcsolatos problémát jelez, és a tünetek is lehetnek hasonlóak, az ételallergia és az ételintolerancia mégis eltérő fogalmakat takar. Míg az első az immunrendszer betegsége, addig a második az emésztőszervrendszer tökéletlen működésére utal.

Az ételallergia

(vagyis az immunrendszer túlérzékenysége bizonyos anyagokra) hasonló tüneteket okoz a többi allergiához, mint például a szénanátha, az asztma vagy akár az ekcéma. Kialakulásának oka, hogy az immunrendszer a táplálék bizonyos összetevőivel szemben ellenanyagot termel (IgE antitesteket, melyeket a vérből lehet kimutatni), mivel tévedésből azokat károsnak ítéli meg. Az ételallergia az elfogyasztott étel mennyiségétől függetlenül és azonnal jelentkezik, akár már néhány morzsa után is.

Jellemző tünetei a bőr és nyálkahártya viszketése, csalánkiütés, hasi fájdalom, szédülés, hányinger, ekcéma megjelenése a bőrön, nehezített légzés. Súlyos esetekben akár anafilaxiás reakció is kialakulhat, ami egy életveszélyes állapot, a légutak beszűkülésével jár, és azonnali orvosi beavatkozást igényel!

Azoknál a gyermekeknél, akiknek egyik vagy mindkét szülője allergiás, sokkal gyakrabban alakulhat ki ételallergia már kisgyermekkorban is. Ezt  legtöbbször az életkor előrehaladtával kinövik, de makacs esetekben megmarad felnőttkorra is. Ezért nagyon fontos, hogy a hozzátáplálás megkezdésekor körültekintően járj el, így kerülhető el biztonságosan a gyermekkori ételallergia.

Néhány tipikus élelmiszer, mely ételallergiát okozhat: 

Gyermekeknél elsősorban az aprómagvas gyümölcsök, például az eper, a szeder, a málna, vagy a tehéntej, de egyre gyakrabban a búza is.

strawberry 2290969 1920

Felnőttkorban jellemzően a tej, a búza, az olajos magvak (dió, mogyoró), a tojás, a hal és rákfélék, de természetesen előfordulnak egyedi esetek is.

hazelnut 1736506 1920

Az ételallergia kezelésében a pácienst egyértelműen el kell tiltani az allergiát kiváltó élelmiszerektől, hiszen az anafilaxiás sokk veszélye bármikor fennállhat. Külföldön végeznek orvosi immunterápiát is ételallergiára. Itthon ez az eljárás még csak egyéb allergiás megbetegedések esetén érhető el, mint például a szénanátha, vagy a parlagfű allergia. Életmódoddal is sokat tehetsz az ügy érdekében, de szigorúan csak az orvosi utasítások betartása mellett. A bélflóra állapotának rendezése, a bélben történő gyulladások megakadályozása, gyógyítása, a bélflóra egyensúlyának visszaállítása jótékony hatású kiegészítő kezelések. Ide tartozik még a máj, mint fő méregtelenítő szerv működésének támogatása is különféle gyógynövényekkel. Ilyenek például a máriatövismag, a gyermekláncfű, a katángkóró gyökere, de a cékla rendszeres fogyasztása is segít.

silybum marianum 848753 1920

 

Az ételintolerancia

tünetei jellemezően az azt kiváltó élelmiszer elfogyasztása után akár rövid időn belül, de akár órákkal vagy napokkal később is jelentkezhetnek, és súlyosságuk általában összefügg az elfogyasztott mennyiséggel. Az emésztőrendszer jelez így, mivel bizonyos anyagokat nem tud megfelelően lebontani, ez okozza a kellemetlen tüneteket. Ezek jellemzően hasi panaszok, puffadás, székrekedés vagy hasmenés, fájdalom, de gyakori a fejfájás vagy a bőrkiütések, krónikus fáradtság megjelenése is. Az ételintoleranciát szintén vérből lehet kimutatni, az IgG antitestek vizsgálatával. A modern gyógyászat már több, mint 200 féle anyagra adott reakciónkat tudja elemezni.  Az intolerancia mértékét számskálán jelzik, minél magasabb az érték, annál kevésbé tudja a szervezet lebontani az adott élelmiszert. A leggyakoribb intoleranciák a lisztérzékenység, a tejérzékenység, de biztosan nem gondolnád, hogy a kóladió – a fogyasztószerek gyakori összetevője - is bejelez a legtöbb embernél.

wheat 2473694 1280

A vizsgálat elvégzése segítséget nyújthat a számodra ideális egyéni étrend összeállításában, így elkerülhetőek az emésztőrendszer tökéletlen működéséből eredő kellemetlen tünetek, vagy későbbi betegségek kialakulása.

Tartós javulást viszont csak az emésztőszervrendszer komplex kezelése, gyógyítása, támogatása ad! 

Némi szarkazmussal a hangomban megjegyezném, hogy ez azért jóval többet jelent, mint például a laktózmentes tejtermékek fogyasztása. 

Soha ne diétában gondolkodj, hanem egy komplex és holisztikus étrendben és életrendben! A teljesértékű táplálkozás (kiszűrve a számodra nehezen emészthető, esetleg allergiát kiváltó élelmiszereket), a rendszeres testmozgás, a lelki és szellemi egészség folyamatos ápolása a kiegyensúlyozott élet titka.

 

Köszönöm szépen a szakmai konzultációt Dr. Csajbók Réka fül-orr gégész, allergológus, homeopata szakorvosnak.

Ha tetszett amit most tőlem olvastál, kérlek oszd meg a barátaiddal, és tarts velem legközelebb is! A "Feliratkozás a blogra" gombbal értesítést kaphatsz e-mailben a jövőben megjelenő bejegyzésekről, az "airmid.hu” Facebook oldalamon pedig rendszeresen olvashatsz posztokat egészségmegőrzés, sport  témában.

A bejegyzésekre vonatkozó szerzői jogi nyilatkozatot a weboldal alján találod!

Köszönöm, hogy velem tartottál!

 

Fotó: Pixabay