Anyának lenni...

Nekem mit jelent?
 
Ma kisfiammal kettesben töltöttük a napot, melynek az elején az ő dolgait intéztük, majd délután az én teendőimet. Türelmesen várt rám -könyvet olvasva- közel 4 órán át.
Hazafelé az autóban azon cikáztak a gondolataim, hogy mit jelent nekem anyának lenni. Mert az érzés "megvan", de hogyan is lehetne ezt szavakba önteni?
 
 

 

Amikor életemben először kiállok magunkért, és lassan megtanulok kiállni saját magamért is.

Amikor a legnagyobb lelki nyomorúság közepette is ha a gyermekeimre gondolok, azonnal öröm és melegség tölti el a szívemet.

Amikor este ha már elaludt, az ágya mellett imádkozom, hogy egészségben és boldogságban nőjön fel.

Amikor megértem végre, hogy az én Anyukám miért hív fel egy nap többször is a születésnapomon.

Amikor a születésnapján összeszorul a gyomrom, és könnybe lábad a szemem, hogy ezt a „kicsi” csodát én hoztam a világra.

Amikor megkönnyebbült szívvel engedtem el az Angyalokhoz a saját fájdalmamon felülemelkedve, csak hogy neki jobb legyen, és ne szenvedjen tovább.

Amikor megértem, hogy az Anyukám miért akarja megfogni a kezemet.

 

 

Két fiam van, az egyik már angyal, a másik viszont igazi „kisördög”.

És van egy csodálatos Anyukám, és egy csodálatos Anyósom is.

Nagyon szerencsés vagyok.

És végtelenül hálás.